loading...
Legfrisseb receptek:
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: habos. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: habos. Összes bejegyzés megjelenítése

Habkönnyű piskótakrémes szelet







Hozzávalók:
6 tojás
6 evőkanál cukor
6 evőkanál liszt
1 tasak sütőpor
A krémhez:
2 dl tej
15 dkg meggy, vagy cseresznye (befőtt)
10 dkg vágott dió
2 evőkanál kakaópor
2 evőkanál cukor
a piskóta fele
lekvár a kenéshez (barack, vagy ízlés szerinti)
A tetejére:
3 dl habtejszín
2 tasak habfix




Elkészítése:
A tojásfehérjéből kemény habot verünk.
A sárgáját kikavarjuk a cukorral, hozzáadjuk a lisztet és a sütőport, majd a habot belekavarjuk.
A tésztát papírral bélelt tepsibe simítjuk és 180 fokos sütőben nagyjából 25 perc alatt megsütjük.
Megcsináljuk a krémet: a kihűlt piskótát kettőbe vágjuk. Az egyik felét darabokra tördeljük, a tejjel meglocsoljuk, hogy puhuljon.
A meggyet, a diót, a kakaót és a cukrot hozzákavarjuk. Egy sűrű, de kenhető masszát kell kapnunk. (Mint a kekszmassza)
A piskóta másik felét megkenjük lekvárral, majd ráhalmozzuk a piskótás krémet.
A habot felverjük, a habfixet belekavarjuk és ráhalmozzuk, elkenjük rajta.


Forrás:ketkes.com

Kinder pingui receptje



Jobb mint a bolti, fenséges és könnyed, ráadásul jó sok van belőle! :)




Hozzávalók:

6 tojás
6 evőkanál cukor
6 evőkanál víz
6 evőkanál liszt
1 tasak sütőpor
2 evőkanál kakaópor
2 evőkanál olaj
A krémhez:
7 dl habtejszín
10 dkg porcukor
1 teáskanál vaníliaaroma
2 dkg zselatin
A középső csokoládés réteghez:
16 dkg tejcsokoládé
6 dkg vaj
A tetejére:
20 dkg étcsokoládé
1 teáskanál vaj




Elkészítése:
A tojásfehérjéből kemény habot verünk. A sárgáját kikavarjuk a cukorral, a vizet és az olajat is beletesszük, majd a kakaót, a lisztet és a sütőport is. A masszához keverjük a habot és két papírral bélelt tepsibe öntjük a tésztát. 180 fokos sütőben nagyjából 15 perc alatt megsütjük. A lapokat hagyjuk kihűlni. Megcsináljuk a krémet: a habot felverjük, hozzáadjuk a porcukrot és az aromát. A zselatin az előírás szerint kevés vízben feloldjuk, majd a habhoz kavarjuk. Az egyik kihűlt lapra kenjük a krém felét. Közben megcsináljuk a középső csokis réteget: a csokoládét a vajjal felolvasztjuk és amikor kihűlt, a tejszínes krémre kenjük. 10 percre hűtőbe tesszük, hogy megdermedjen a csokoládé. A krém másik felével beborítjuk, majd befedjük a második lappal. Az étcsokoládét a vajjal felolvasztjuk és a tetejére kenjük, majd legalább 2 órára hűtőbe tesszük.


Forrás: ketkes.com

Túrókrémes sütemény






Hozzávalók:

200 g tehéntúró
90 g zsíros tejföl
50 g puha vaj
60 ml meleg tej
6 tojás sárgája
6 dkg liszt
2 dkg étkezési keményítő (elhanyagolható, de akkor 8 dkg lisztre van szükség)
csipet só
1 evőkanál citromlé
6 tojás fehérje
70 g cukor (vagy 140 g, ha édesebben szereted)





Elkészítése:
A túrót és tejfölt vedd ki a hűtőből 1 órával az elkészítés előtt. Keverd össze a lisztet keményítővel és sóval.

Ha nem elég apró a túró, préseld át szűrőn. A túrót, tejfölt és vajat keverd krémmé. Lassanként öntsd bele a tejet. Add hozzá a tojás sárgákat, lisztet és citromlevet.

Mindegyik hozzávaló után keverd jól össze. Mixerrel keverd össze a tojás fehérjéket, majd add hozzá a cukrot 2-3 adagból, és készíts habot belőle

Öntsd a habba a túrót, 3 adagból, és minden adag után keverd jól össze (főleg az első adag után).

Öntsd a keveréket sütőpapírral kibélelt formába (vagy tepsibe) és helyezd bele egy nagyobb tepsibe, melybe forró vizet öntöttél. 160°C fokon süsd 60-70 percig, amíg aranyszínű nem lesz.

Mikor elkészült, helyezd egy rácsra, hogy hűljön ki. Miután kihűlt, szeleteld fel, és szórd meg porcukorral (ízlés szerint).

(A tetejére szórtam pár szem meggyet, de elhagyható, mert a receptben sem szerepelt. Én 8 dkg liszttel sütöttem, a keményítő nélkül.)



Forrás: receptneked.hu

Krémes epertorta







Hozzávalók a laphoz:
20 dkg háztartási keksz
10 dkg vaj
10 dkg eper
A fehér réteghez:
25 dkg mascarpone
1 dl habtejszín
3 evőkanál porcukor
1 teáskanál reszelt citromhéj
A piros réteghez:
25 dkg mascarpone
15 dkg eper
3 evőkanál porcukor
15 g zselatin
Díszítéshez:
tejszínhab
eper




Elkészítése:
A darált kekszet a vajjal összekavarjuk és lekapcsolható oldalú sütőformába simítjuk. A megmosott epret félbevágjuk és a kekszes rétegre tesszük az eperszeleteket. Összeállítjuk a fehér krémet: a mascarponét a porcukorral és a citromhéjjal kikavarjuk. A habot felverjük és a mascarponés krémhez keverjük. A kekszes rétegre simítjuk és hűtőbe tesszük. Elkészítjük az epres krémet: a mascarponét a porcukorral kikavarjuk. Az epret összeturmixoljuk és a krémhez adjuk. A zselatint kevés vízben feloldjuk és hozzákavarjuk, majd a fehér rétegre simítjuk. Hűtőbe tesszük legalább 3 órára, hogy a krémek megdermedjenek. Tálalás előtt tejszínhabbal és eperdarabokkal díszítjük. Tetszés szerint akármilyen más gyümölccsel elkészíthető.


Forrás:bidista.com

Cappucino krémes diós süti



Nem lehet eleget dicsérni ezt a süteményt! Meg kell kóstolni, nem találok rá szavakat, hogy mennyire finom! Mi csokis cappuccinóval szeretjük a legjobban! :)




Hozzávalók:

7 tojás
15 dkg liszt
2 tasak cappucino (La Festa)
10 dkg darált dió
1 tasak sütőpor
A krémhez:
22 dkg cukor
25 dkg vaj
3 tojás
5 tasak cappucinó (csokis, mogyorós ízlés szerint)
A tetejére:
2,5 dl habtejszín
darált dió




Elkészítése:

A tojások fehérjéből kemény habot verünk, majd a tojások sárgáját is belekeverjük. A lisztet, a diót, a sütőport és a cappuccinót összekavarjuk, a habhoz keverjük. A tésztát sütőpapírral bélelt tepsibe kanalazzuk és közép meleg sütőben megsütjük. Közben megcsináljuk a krémet. A cukrot, a cappucinó port krémesre keverjük a tojásokkal, majd gőz fölött addig melegítjük, amíg sűrűvé válik. Kihűtjük, majd beledolgozzuk a vajat. Mikor megsül a tészta, kettőbe vágjuk és megkenjük a krémmel. Ha szeretjük a szirupos süteményeket, belocsolhatjuk a tésztát főtt feketekávéval, mielőtt megkennénk. A habot felverjük és elsimítjuk rajta, megszórjuk darált dióval. Hűtőbe tesszük, majd szeleteljük.



Forrás: ketkes.com

Finom nőiszeszély



Édesanyám sokszor csinált, nagyon szerettük!




Hozzávalók

a tésztához 11 dkg porcukor,
7 dkg vaj,
3 tojás,
7 dkg dió,
30 dkg finomliszt,
1 evőkanál finom zsemlemorzsa,
kevés reszelt citromhéj;
a tepsi kikenéséhez
zsír;
a tetejére málna- vagy ribiszkéit,
4-5 tojásfehér­je,
14 dkg kristálycukor,
néhány csepp citromlé




Elkészítése
A cukrot a puha vajjal meg a tojások sárgájával habosra keverjük, a darált diót, a lisztet, a zsemlemorzsát, a kemény habbá vert tojásfehér­jét beletesszük, és reszelt citromhéjjal ízesítjük. Kizsírozott tepsibe öntjük, a sütőben egészen világosra sütjük, majd kivesszük, és pikáns gyümölcsízzel vékonyán megkenjük.

A 4-5 tojásfehérjéből kemény habot verünk, kristálycukorral meg néhány csepp citrommal ízesítjük, a tészta tetejére simítjuk. Tovább sütjük, amíg a tészta át nem sül, és a hab világos sárga nem lett.

Ha úgy látjuk, ha a hab pirulni kezdene, de a tészta még nincs átsülve, papírral takarjuk le a tetejét, úgy süssük tovább.

Vizes késsel, hidegen szeleteljük.


Képviselő fánk torta







Hozzávalók
Tésztához:
20 dkg liszt
10 dkg zsír
5 egész tojás
csipet só
2 dl forró víz
Vanília krémhez:
5 tojás
6 dl tej
10 dkg liszt
15 dkg cukor
vanília vagy vaníliás cukor





Elkészítése
Egy nagyobb fazékba 2 dl vizet öntünk, és hozzáadjuk a zsírt és a sót. Ha a zsír elolvadt, és forr a víz, hozzáadjuk a lisztet és jól elkeverjük. Ha összeállt, levesszük a tűzről és egyenként hozzákeverjük a tojásokat, és jól kidolgozzuk.
Kikent tepsibe kis halmokat rakunk, egy órát pihentetjük, majd közepesen meleg sütőben ropogósra sütjük.


Forrás: ketkes.com

Gofri








Hozzávalók:
2 db tojás (közepes, "M"-es méretű)
300 g búzaliszt (BL55)
370 ml 2,8%-os tej
60 ml étolaj
65 g kristálycukor
15 g sütőpor
3 g só
A tetejére
csokipuding
tejszínhab




Elkészítés:
Melegítsd elő a gofrisütőt.
A tojásokat keverd habosra, majd mérd hozzá az összes többi alapanyagot, és keverd addig, míg teljesen csomómentessé nem válik a keverék.
A masszát merőkanállal szedd a forró gofrisütőbe, és kb. 4-5 perc alatt süsd készre.
Csokoládé vagy vanília pudinggal és tejszínhabbal kínáld.


Forrás: aprosef.hu

Csokihabos sütemény, ez maga a csoda!



Könnyen elkészíthető habos sütemény, ami nagyon jól mutat. Ha édességre vágyunk, érdemes kipróbálnunk, gyors és egyszerű recept, de nagyon ínycsiklandó!






Hozzávalók:
a laphoz:
5 tojás
3 evőkanál víz
2 evőkanál cukrozatlan kakaópor
8 evőkanál liszt
8 evőkanál barna cukor

A krémhez:
3 dl habtejszín
2 evőkanál kakaópor
1 teáskanál instant kávépor
2 evőkanál cukor
5 evőkanál tej
2 tasak habfix

A díszítéshez
2 dl habtejszín
10 dkg csokoládé reszelék





Elkészítése:


A tojások fehérjét habbá verjük, a sárgáját a cukorral habosra keverjük és hozzáadjuk a cukrot, a lisztet, a kakaóport és a kávéport, majd a vizet. Ezt követően összekeverjük az egészet, óvatosan, hogy a hab ne törjön és 180 fokon 30 percig sütjük. Közben elkészítjük a krémet. A kakaóport és a cukrot jól kikeverjük a tejjel, majd a tejszínt felverjük és belekeverjük, így egy csokis habot kapunk. Hozzáadjuk a habfixet is és ha a lap megsült és langyosra hűlt megkenjük vele. A tetejére kerül a tejszínhab és megszórjuk reszelt csokoládéval, már tálalhatjuk is.



Forrás: ketkes.com

Csokoládéhabos süti



Csupa hab ez a süti, szeretem mert mennyei csokis és ínycsiklandó!





Hozzávalók:
a laphoz:
6 evőkanál őrölt mandula
3 evőkanál porcukor
3 evőkanál cukrozatlan kakaópor
4 tojásfehérje
csipetnyi só

A fehér habhoz:
1,5 dl habtejszín
1 dl felvert tejszínhab
20 dkg fehér csokoládé
1 átlátszó zselatinlap

A csokoládéhabhoz:
1,5 dl habtejszín
20 dkg étcsokoládé
1 zselatinlap
1 dl felvert tejszínhab

A mogyorós csokoládés habhoz:
1,5 dl habtejszín
10 dkg jó minőségű csokoládé
1 evőkanál mogyoróvaj
1 dl felvert tejszínhab
1 zselatinlap

A tetejére:
5 dkg reszelt csokoládé






Elkészítése:


A tojásfehérjét a sóval kemény habbá verjük. A cukrot, a kakaóport és az őrölt mandulát összekeverjük, majd óvatosan hozzáadjuk a habhoz. Sütőpapírral kibélelt tepsibe öntjük és 15 percen keresztül sütjük 180 fokon. Közben elkészítjük a habokat. A zselatint feloldjuk egy kevés vízben az előírás szerint. A nem felvert habot felmelegítjük, belekeverjük a lereszelt fehér csokoládét, majd hozzáadjuk a zselatint is. Nem kell főzni. Mikor kihűl a krém, hozzáadjuk a felvert habot is és hűtőbe tesszük, hogy álljon össze. A másik két krémet is így készítjük el. A különbség csupán annyi, hogy a mogyorós esetében a mogyorókrémet is hozzákeverjük a langyos tejszínhez. A megsült tésztára halmozzuk először az egyik krémet, majd a többit szépen sorban, a zselatintól szilárdabbak lesznek, így könnyebb velük dolgozni. A tetejét megszórjuk a csokoládéreszelékkel, ezt követően legalább 3 órára hűtőbe tesszük és vizes késsel szeleteljük.



Forrás:ketkes.com

Málnás varázs



Nem kell sütni és nagyon krémes, ezt egyszerűen mindenki imádja, nem lehet kihagyni!



Hozzávalók:

20 dkg mascarpone
1 csomag instant vaníliapuding
3 evőkanál cukor
5 dl tej
3 dl habtejszín
2 tasak habfix
15 dkg málna (fagyasztott is jó)



Elkészítése:
A pudingot a cukorral és a tejjel krémesre keverjük. A mascarponét hozzáadjuk. A habot felverjük és belekeverjük a habfixet, majd a pudingos krémhez kavarjuk. A málnát megmossuk és a krém háromnegyedéhez keverjük, majd egy lekapcsolható oldalú sütőformába kanalazzuk. A maradék krémet amiben nincs málna, elkenjük a tetején és 3-4 órára hűtőbe tesszük. Hidegen tálaljuk.



Forrás:ketkes.com

Daratorta liszt és tej nélkül



Ha alig van otthon valami, de finom édességre vágysz, akkor próbáld ki ezt a fenséges süteményt!

Hozzávalók:

20 dkg cukor
5 dkg dió
5 tojás
10 dkg dara
A tetejére:
málna, vagy cseresznye lekvár
tejszínhab





Elkészítése:

20 dkg cukrot 5 dkg dióval és 5 tojássárgájával habosra keverünk. Majd hozzáadjuk az öt tojás keményre vert habját és 10 dkg darát. Tortaformában forró sütőben megsütjük. Ha elkészült, málna vagy cseresznyelekvárral kenjük meg, erre egy réteg tejszínhabot kenünk. A tortát tetszés szerint megkenhetjük krémekkel, vagy más lekvárral is!



Forrás:ketkes.com

Kinder pingui házilag






Hozzávalók:

Piskóta:
16 dkg liszt
1 csomagsütőpor
15 dkg cukor
3 dkg kakaó
6 tojás
3 evőkanál víz

Krém:
3 dl tej
4 dl tejszín (cukrászhab)
1 dkg zselatin
2 csomag vaníliás cukor
1 evőkanál porcukor

Máz:
10 dkg étcsokoládé (52%)
10 dkg tejcsokoládé
7 dkg margarin
1 dl tej

Díszítés:
1 dl tejszín
1 tojás fehérje
10 dkg porcukor
cukorgyöngy, étcsoki






Elkészítése:
A tojásfehérjét felverjük 8 dkg cukorral, a sárgáját másik tálkában krémesre keverjük 7 dkg cukorral és 3 evőkanál vízzel. Óvatosan, gépi habverő nélkül egybeforgatjuk az egészet.

A lisztet, a kakaót és a sütőport jól összekeverjük, majd beleszitáljuk a tojásba. 26 cm-es tortaformában sütjük, sütőpapírt teszünk az aljába. Előmelegített sütőben ( én gázsütőt használok) legmagasabb hőfokon sütjük. Én egy vékonyabb élű késsel szoktam ellenőrizni, meddig süssük, beleszúrom a közepébe, ha már nem ragadt rá a massza, akkor jó.) Kihűlés után félbevágjuk.
A máz elkészítése:

Lassan felmelegítjük a tejet, a margarint és a csokoládét beletesszük.Mikor besűrűsödött egy kicsit, levesszük, hűlni hagyjuk, addig elkészítjük a krémet.
A krém elkészítése:

A zselatint elkeverjük a tejjel, majd felmelegítjük majdnem forrásig. Teljesen lehűtjük, hogy kocsonyás állagú legyen. A tejszínt a cukorral és a vaníliás cukorral felverjük, majd hozzáadjuk a zselatinos tejet. Rövid ideig még verjük, hogy jól elkeveredjen.
Összeállítás:

A tortaformába beletesszük a piskóta egyik felét, megkenjük a krémmel, majd 1 réteged locsolunk rá a mázból. Betesszük 5 percre a hűtőbe, majd jöhet rá a maradék krém, a piskóta és a tetejére a máz.. Hűtőbe tesszük és csak másnap vesszük le a tortakarikát. Tálcára helyezzük és díszítjük.


Vendégváró szelet






Hozzávalók:

A piskótához:
7 tojás
7 evőkanál cukor
7 evőkanál liszt
1/2 csomag sütőpor

A barna lapokhoz:
25 dkg liszt
5 dkg margarin
5 dkg cukor
2 tojássárgája
1 evőkanál kakaópor
1 dkg szalalkáli
kevés langyos tej

A krémhez:
20 dkg margarin
20 dkg porcukor
2 csomag vaníliás cukor
5 dl tej
1 csomag vaníliás pudingpor






Elkészítés:


25 dkg lisztből, 5 dkg margarinból, 5 dkg cukorból, 2 tojássárgájából, 1 evőkanál kakaóporból és a szalalkáliból (melyet előzőleg langyos tejben megfuttattunk) könnyen nyújtható tésztát készítünk. Két vékony lapot sütünk belőle.

A piskótához szétválasztjuk a 7 tojást. Hozzáadunk a sárgájához 4 evőkanál cukrot, és fehéredésig keverjük. Belekeverjük a sütőporral elvegyített lisztet, majd 7 tojásfehérjébő kemény habot verünk a maradék 3 evőkanál cukor hozzáadásával. Óvatosan fellazítjuk egy kis habbal a cukros-lisztes sárgáját, majd lassan beleforgatjuk az összes habot. Közepes tepsiben megsütjük, akkorában, amelyben a barna lapokat is sütöttük.

A krémhez 20 dkg margarint, 20 dkg porcukorral és 2 csomag vaníliás cukorral habosra keverünk. Fél liter tejből, 1 csomag vaníliás pudingporból krémet főzünk, melyet kihűlésig keverünk (nagyon fontos jól kihűteni, nem lehet langyos), s ezután összedolgozzuk a vaníliás margarinnal. Az így kapott krémet megfelezzük, s megtöltjük a süteményt.


Először egy barna tészta kerül, rá a krém egyik fele, piskóta, a krém másik fele, majd ismét barna tészta következik, melyet bevonunk csokimázzal. Kockára vágva tálaljuk, nagyon finom, és mutatós sütemény! Jó étvágyat!

Kelemen Józsefné Marcsi receptje.

Forrás:webcukraszda.hu

Habos csokoládészelet



A csokoládés habos finomságnak nem lehet ellenállni! Ahogy elkészül, már kapkodja is a család, a következő napra általában egy falat sem marad belőle!





Hozzávalók:

30 dkg háztartási keksz
5 dkg darált dió
10 dkg vaj
1,5 dl tej
2 evőkanál cukor
2 evőkanál cukrozatlan kakaópor
A tetejére:
3 dl habtejszín
2 evőkanál porcukor
2 tasak habfix
10 dkg étcsokoládé






Elkészítése:
A kekszet a lehető legapróbbra daráljuk, hozzákavarjuk a diót. A tejet, a vajat, a cukrot és a kakaóport egy edénybe tesszük, amikor szirupos, levesszük a tűzről és a kekszes masszához öntjük. Lekapcsolható oldalú sütőformába tesszük. Minél kisebb formát használunk, annál magasabb lesz. A habot felverjük, belekavarjuk a porcukrot és a habfixet, majd a süteményre halmozzuk. A csokoládét felolvasztjuk, langyosra hűtjük és a habra csorgatjuk. Vigyázzunk, fontos, hogy ne legyen meleg, különben a hab összeesik. Mikor lehűlt, szeletelhetjük.



Forrás:bidista.com

Menyasszony szelet





Hozzávalók:
A piskótához:
6 tojás,
6 evőkanál cukor,
6 evőkanál liszt,
1 teáskanál sütőpor,
csipetnyi só.

a karamellhez: 10 evőkanál cukor.

A krémhez:
2 tasak vanília ízű pudingpor,
8 dl tej,
2 evőkanál liszt,
25 dk cukor,
1 teáskanál vanília kivonat,
25 dkg vaj.

A tetejére:
3,5 dl tejszín és reszelt csokoládé.







Elkészítése: 

Hagyományos módon elkészítünk egy piskótát 6 tojásból: a tojásfehérjéket kemény habbá verjük fokozatosan hozzáadva a cukrot, ezután a habhoz keverjük a tojássárgákat, végül pedig nagyon óvatosan a sóval és a sütőporral átszitált lisztet is a tésztához keverjük.
Ezt a tésztát egy sütőpapírral ellátott tepsibe töltjük, majd előmelegített sütőbe kb. 20 perc alatt készre ( tűpróbáig) sütjük.
Ezidő alatt a cukrot vigyázva megkaramellizáljuk, majd ezt a karamellt azonnal a sütőből kivett piskótára kenjük és hagyjuk dermedni.
Közben elkészítjük a krémet is: a pudingport a liszttel, a cukorral és a tejjel csomómentesre keverjük, majd kis lángon és folyamatosan kavargatva besűrítjük.
Ezután levesszük a tűzről, hozzáadjuk a kivonatot és hagyjuk kihűlni, majd a habosra kevert vajhoz adagoljuk evőkanállal.
Ezt a krémet az időközben megdermedt karamellre öntjük, a süteményt pedig hűtőszekrénybe tesszük, hogy megdermedjen a krém.
Ezidő alatt a tejszínt habbá verjük, majd a krém tetejére halmozzuk, végül pedig a sütemény tetejét reszelt csokoládéval díszítjük


Habos meggyes szelet



Amilyen egyszerű, olyan ízletes ez a sütemény! Megéri összedobni, szuper jó recept!



Hozzávalók:



a tésztához:
6 tojás
6 evőkanál liszt
6 evőkanál cukor
2 evőkanál cukrozatlan kakaópor
1 tasak sütőpor

A krémhez:
15 dkg meggy
5 dl habtejszín
2 evőkanál meggyes joghurt
2 tasak habfix
3 evőkanál porcukor

A tetejére:
10 dkg étcsokoládé
1 teáskanál vaj
3 dkg csokoládéreszelék






Elkészítése:

A tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjéből kemény habot verünk. A sárgáját habosra keverjük a cukorral, hozzáadjuk a kakaóport, a lisztet és a sütőport is, amikor összeállt, a felvert tojáshabot is belekeverjük. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük a tésztát és 180 fokos sütőben 30-40 perc alatt megsütjük. A habot felverjük és belekeverjük a porcukrot és a habfixet. A meggyet lecsepegtetjük, belekeverjük a joghurttal együtt. Amikor a piskóta langyosra hűl kettőbe vágjuk és megkenjük a krémmel. A csokoládét felolvasztjuk, belekeverjük a vajat és a tetejére kenjük, rászórjuk a csokoládéreszeléket. Lehűtjük és tálalhatjuk is.



Forrás:ketkes.com

Kinder szelet


Hozzávalók:




6 tojás
4 evőkanál liszt
6 evőkanál cukor
2 evőkanál cukrozatlan kakaópor
1 teáskanál sütőpor
6 evőkanál meleg víz

A krémhez:
7,5 dl habtejszín
1 tasak zselatin

A tetejére:
20 dkg étcsokoládé
2 dkg vaj






Elkészítése:

A tojások fehérjéből kemény habot verünk. A sárgáját kikeverjük a cukorral, hozzáadjuk a lisztet, a sütőport, a kakaóport és a vizet. A hozzávalókat jól elkeverjük és a tojáshabot is hozzáadjuk, majd kiolajozott tepsibe tesszük és 180 fokos sütőben 20 percig sütjük, villával ellenőrizzük, hogy átsült a tészta.

A habot felverjük, a zselatint az előírások szerint feloldjuk és belekeverjük, a kihűtött tésztát háromba vágjuk és megkenjük a krémmel. A csokoládét felolvasztjuk, belekeverjük a vajat és eloszlatjuk a süti tetején, néhány órán át hűtőben pihentetjük.



Forrás:ketkes.com

Mascarpone szelet






Hozzávalók:
30 dkg kakaós keksz
10 dkg vaj
50 dkg mascarpone
2 dl habtejszín
2 tasak habfix
3 evőkanál porcukor
2 tasak vaníliás cukor
5 dkg fehér csokoládé
10 dkg étcsokoládé



Elkészítése:
A kekszet összetörjük, majd jól elkeverjük a vajjal és lekapcsolható oldalú sütőformába simítjuk.  A mascarponét a porcukorral és a vaníliás cukorral összedolgozzuk, a fehér csokoládét lereszeljük és belekeverjük. A habot felverjük és hozzáadjuk a habfixet, majd összedolgozzuk a krémmel, eloszlatjuk a kekszes alapon. Közben felolvasztjuk az étcsokoládét és a krém tetejére csorgatjuk, lehűtve kínáljuk.


Forrás:ketkes.com

csokis-vaníliás réteges finomság



Guszta, ízletes, csábító. Az ízek tökéletes harmóniáját tapasztalhatod meg, ha megkóstolod ezt a sütit. Kár lenne kihagyni :-)



Hozzávalók:



Tészta:
120 g apróra vágott dió
45 g kristálycukor
60 g vaj
120 g liszt

Sajtkrémes bevonat:
200 g lágy krémsajt
120 g porcukor (60 g, ha nem szereted a nagyon édeset)
2,5 dl habtejszín

Vanília puding:
1 zacskó instant vanília puding
6 dl tej (ha sűrűbbet szeretnél, akkor 4,5 dl)

Csoki puding:
1 zacskó instant csoki puding
6 dl tej (ha sűrűbbet szeretnél, akkor 4,5 dl)

Legfelső réteg:
4,5 dl habtejszín
csoki forgács




Elkészítés:


180 fokra melegítjük elő a sütőt.
Sütőpapírral kibélelünk egy 20 cm x 30 cm-es sütőtálat.
Egy keverőtálban összemixeljünk a tészta összes hozzávalóját, majd, ha összeállt a massza, jól belenyomkodjuk a sütőtálba.
Nagyjából 20 percig sütjük.
A vaníliapudingot elkészítjük a csomagoláson olvasott instrukciók szerint.
A csokipudingot is elkészítjük a csomagoláson olvasott instrukciók szerint.
Egy tálban összemixeljük a habtejszínt, a cukrot és a krémsajtot. Addig mixeljük, amíg laza állagú nem lesz.
Kihűtjük a tésztát. A krémsajtos réteget a tésztára öntjük. Erre jön a csokis réteg, majd a vaníliás. Mindezt megkoronázzuk a tejszínhabos masszával és megszórjuk csoki forgáccsal.
Pár órán keresztül a hűtőben tároljuk, hogy kicsit összeérjenek az ízek.



Forrás:ketkes.com